Mivel utazásaim, túrázásaim, s azok szervezése betöltik gondolataim nagy részét, önként adódott, hogy ezt mások számára is elérhetővé tegyem. A gimnáziumban, ahol tanítottam, turista-szakosztályt szerveztem. Minden hétvégén jártuk a Bükköt, a téli hó és hideg sem riasztott el bennünket. Egynapos, többnapos túrákat szerveztem, megszállva turistaházakban, töviről hegyire bejártuk a hegységet. Tavasszal gyönyörködve az éledező természetben, ősszel a sokszínű lombkoronában, gázolva a lehullott avarban, télen a hóban, miközben az őzeket és muflonokat számláltuk.

Minden nyáron egy többnapos túrát szerveztem diákjaimnak a Magas-Tátrába. (Volt olyan szerencsém, hogy egy kapcsolat révén nyaranta Poprára utazhattunk, ahonnan indítottuk túráinkat. Én előzőleg családi nyaralásaink során bejártam a hegységet – illetve bizonyos részeit – és a már ismert helyekre vittem a csapatot.) Sok kedves, szép emlék fűződik ezekhez a túrákhoz. Egyik túrázó diákom, aki informatikus egy egri gimnáziumban, manapság szervezi ott a kirándulásokat, utazásokat, vagyis az elvetett mag jó talajba hullt.

Aztán egy alkalommal eszembe jutott, hogy Egerben is szervezni kellene FUK-ot (Fiatal Utazók Klubja). Ennek abban az időben országos hálózata volt, konferenciákkal, találkozókkal, és persze utazásokkal, kirándulásokkal. Bementem a Megyei Művelődési Központba, ahol örömmel fogadták elképzelésemet. Csináljam, mondták. A klub Unesco-támogatással működött, kaptunk helyet és időt a találkozásainkhoz. A Rákóczi-évforduló alkalmából Borsiba utaztunk, Rákóczi szülőhelyére, de tettünk utazást a salgói várhoz, a kisnánai várhoz, és számtalan helyre.

És akkor belevágtam az éves nagy utazásukba, Olaszországba. Országosan meghirdettük (az autóbusz férőhelyeinek száma 40-45 fő volt), jöttek is a jelentkezések Miskolcról, Debrecenből, és természetesen Egerből. Az útiprogram összeállítását rám bizták, úgy is te tudod a legjobban alapon. Így állt össze egy 17 napos út, mellyel Velencétől Nápolyig végigjártuk az olasz csizmát. Olyan helyekre is eljutottunk, melyekre akkor nem vezetett irodák által szervezett utazás. Így láthattuk Arezzót, Orvietót, Pratót, Pistoiát és Pisát, Santa Maria Capua Veterét (ott tört ki a Spartacus-lázadás, és annak színhelye, az amfiteátrum ma is áll), Nápolyból természetesen Caprit és Anacaprit (a csodálatos Axel Munthe-villát). Rómából kimentünk Ostiába, a tengerpartra. Egy árus görögdinnyét árult, 500 líra 2 dinnye. Egy dinnyét nem lehetett kapni. Össze kellett fognunk egy másik házaspárral, mert mi a feleségemmel kevesek voltunk két dinnyéhez.

És tettünk egy fantasztikus utazást Nápolyból a salernói félszigeten. Képzeljetek el egy kb. harminc kilométeres utat 300 méterrel a tenger szintje fölött (a hegyes félsziget magassága 600 méter), számtalan hajtűkanyarral, ahogy a kétsávos út követi a part tagoltságát. Jobbra végig a csodálatos tengeri panoráma, balra 300 méteres sziklafal. Egy fél napba telt, míg derék sofőreinkkel végigmentünk ezen az úton. Amalfiban megpihentünk (csodálatos székesegyház van itt, és kézműves termékek garmadája mindenhol)), fürdés a tengerben, és tovább Salernó felé. Életre szóló emlék volt ez az út.

Aztán hazajöttünk a sok emlékkel, és csak érdekességként említem, hogy egyedül a két egri főiskolás művészettörténész-hallgató köszönte meg nekem az utazást. Nem mintha vártam volna valamiféle elismerést bárkitől is, de jól esett.

Persze nem tagadhatom meg magam, így hát mostanság római városlátogatásokat szervezek. Azóta Rómáról megjelent egy útikönyvem is, jól ismerem hát a Várost. (Akit ez érdekel olvasóim közül bátran írjon emailemre: artcopy@freemail.hu)

A több évtized alatt számtalan élményben volt részem, szép, szívmelengető emlékeket gyűjtöttem, amik átsegítenek a hideg téli napokon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here