Hajdú Péter és Friderikusz Sándor a TV2-nél dolgoztak együtt utoljára, ám azóta sokat változott a helyzet. Hajdú az ATV-nél találta meg számításait, és mint kiderült, szerette volna odacsábítani a legendás tévést is, aki nem fogadta el az ajánlatát. Friderikusz most azt is elmondta, hogy miért.

Friderikusz Sándor már egy jó ideje nincsen képernyőn, legutóbb a TV2-nél futott műsora, melyben Hajdú Péterrel dolgozott együtt. A helyzet azóta sokat változott, a műsorvezető és producer közben az ATV-hez igazolt, ott találta meg a számításait, de Friderikusz Sándort is szívesen látta volna a csatornánál.

Friderikusz nemet mondott Hajdúnak

Forrás: TV2

24.hu készített interjút Hajdú Péterrel, ott árulta el a műsorvezető, hogy megkereste Friderikuszt egy ajánlattal, de a tévés nem élt a lehetőséggel. A Blikkpedig tovább faggatta Hajdú Pétert arról, hogy pontosan mit ajánlott Friderikusznak. “Azt gondolom, hogy nagyon nagy luxus, amit a szakma megenged magának azzal, hogy Friderikusz Sándor jelenleg nincs képernyőn.Van egy igazán neki való műsorötletem,nem politikai, nem is bulvár, de ennél többet nem akarok róla mondani” – mondta Hajdú Péter, aki azt is elárulta, miért utasította vissza őt Friderikusz. “Egy külföldi projektre hivatkozott akkor, de az ajánlatom még mindig áll” – árulta el a tévés. A lap természetesen a másik felet is megkérdezte, Friderikusz szűkszavúan reagált.Minden dolgom fontosabb most ennél”– zárta le a témát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here