Többezres állami trollhadseregeket alkalmaznak a kormányok 2. rész

A brit The Guardian úgy tudja, Kínában 300 ezer és 2 millió közé teszik a bérkommentelők számát, igaz, ebbe beleszámolják a „részmunkaidős” trollokat is. Még külön nevük is van: az „50 cent párt”, amely onnan kapta állítólag a nevét, hogy kommentelőik 50 centet kapnak hozzászólásonként. Sokan persze ezt túlzásnak tartják, és azt gyanítják, az internetes trollkodás Kínában a pártmunka része.

Ez a tevékenység érdekes módon egyáltalán nem olyan titkos a világ legnépesebb országában, mint azt feltételeznénk. A Global Times nevű állami lap már 2010-ben megírta, hogy Kína egyik tartománya 650 fős, „kommentátorokból” álló csoportot toborzott, hogy a közvéleményt internetes posztokkal és kommentekre adott válaszokkal befolyásolja. A témák szerteágazók: nemcsak a helyi szolgáltatások kiválóságáról írnak, hanem arról is, miért nem működik a demokrácia, sőt Tajvan kérdése is megkerülhetetlen számukra – ahogy a Kínai Kommunista Párt érdeke éppen kívánja.

A harmadik európai kiberbiztonsági fórum Krakkóban. Lengyelország a jövőben 2 milliárd zlotyt fordít kiberbiztonságra
Fotó: Beata Zawrzel / AFP

Idén áprilisban a Harvard Egyetem kutatói különös felfedezést tettek. Összesen 43 800 rezsimpárti kommentet vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy 99,3 százalékuk a kormányzati intézmények közalkalmazottaitól származik. Többnyire olyan, politikailag érzékeny időszakokban lépnek akcióba, mint a kommunista párt ülései, a helyi zavargások, sőt az ünnepnapok is ide tartoznak. Termésük már-már szédítően nagy: a kutatók szerint évente 488 millió propagandaüzenet születik a kínai interneten.

Magyar Nemzet hírlevél

Régi hagyománya van az orosz trollhadseregnek is. Az első dokumentált esetről még 2003-ban számolt be a Vesztnyik nevű orosz lap A nagy testvér virtuális szeme című cikkében. A szerzők ebben azt állították, hogy az orosz fórumok kezdetben túlnyomórészt liberális és demokratikus értékeket tükröztek, 2000 után azonban minden megváltozott. Innentől többségbe kerültek a totalitárius értékrendről tanúskodó hozzászólások. A cikk írói szerint a hirtelen fordulat mögött az orosz biztonsági szolgálatok állnak, amelyek megszervezték saját kommentcsoportjaikat.

Később aztán súlyosabb bizonyítékok is előkerültek arra vonatkozóan, hogy az orosz internetes teret elárasztották a trollhadsereg katonái. 2013-ban hekkerek egy csoportja nyilvánosságra hozta, hogy a szentpétervári internetkutató ügynökség több mint hatszáz embert foglalkoztat egész Oroszországban, akiknek a hírek kommentálása a feladatuk. Közülük a bloggereknek hat Facebook-fiókot is fenn kellett tartaniuk, amelyen naponta három poszt volt a norma. A Twitternél viszont már tíz fiókkal kellett dolgozniuk, és ötven bejegyzést vártak tőlük.

Semmilyen propagandagépezet nem tökéletes azonban. Az elmúlt időszakban több orosz trollt is lebuktattak. Ilyen volt egy állítólagos David Jones nevű felhasználó is, aki négy év alatt több mint 137 ezer bejegyzést írt a Twitteren, 97 ezer usert követett, magának pedig 102 ezer követőt gyűjtött. Egy Conspirador Norteno nevű felhasználó megvizsgálta David Jonest, aki southamptoni lakosnak adta ki magát. Egy kis utánajárásból kiderült, hogy Jones úr kedvenc témái – Ukrajna, Trump, brexit, migránsok – valahogy mindig egybeestek az orosz kormányzati érdekekkel, a bejegyzések pedig kizárólag 6 és 18 óra közé estek – moszkvai idő szerint.

 

3. rész..>>>>>>>>>>>>>>

forrás:

https://mno.hu/kulfold/tobbezres-allami-trollhadseregeket-alkalmaznak-a-kormanyok-2422615

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here