a tökfaragás amerikai móka?

Utálod az Amerikából átvett ünnepeket ?

Idegennek érzed és másoltnak ?

Mi is csak egy felkapott divatnak gondoltuk, pedig a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány.

 

Képtalálat a következőre: „tökfaragás”

Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot.
A különleges ”fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás:
fénylik, mint Salamon töke’‘…
Az eredeti vár, ahol a király egykor raboskodott, sajnos nem maradt fenn, viszont romjainak köveiből építtetett új várat IV. Béla a tatárjárás után.

A jelenleg is meglévő Salamon-torony egykori királyunk emlékét őrzi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here