Hogy szeretek utazni, kirándulni, túrázni, az talán ennyiből is kiderült. Bár ma már kevéssé adatik alkalom rá, azért még küzdök magammal. Néhány év óta Rómába szervezek csoportos utazásokat – most éppen ez év szeptember elejére – mert hogy ott sikerült igazán olcsó, megfelelő szállást találnom. Már ötször jártam Rómában, de még mindig találok felfedezni valót, és örömmel tölt el, ha megmutathatom “elsőrómás” társaimnak a kincseket, amik ott találhatók.

Valamikor enyhén gallomán voltam – franciát tanultam, valószínűleg ennek is köszönhető – és ennek megfelelően elsőként Párizs volt a cél. Két munkatársamat beszervezve kezdtem tervezgetni az utazást. Hamarosan kiderült azonban, hogy az akkor szokásos 100 dollárból szerényen egy hetet lehetne ott eltölteni. (Franciaország mindig is drágának számított.) És hol vannak a Loire-menti kastélyok, Bretagne, Alsace, Provance és a többiek? No, hát gyorsan utána néztem, és kiderült, hogy Itáliában ebből a pénzből háromszor annyi időt lehetne eltölteni. És mivel a pénz beszél, Olaszország mellett döntöttem. Társaim fanyalogtak, lemondták a részvételt, én viszont, mivel megkaptam az útlevelet (nagy kincs volt az abban időben, nem járt automatikusan, mint manapság), úgy döntöttem, egyedül is elindulok.

Több mint száz levelet írtam meg az általam fontosnak tartott városok utazási irodáinak, s azok küldtek is szállodajegyzékeket, várostérképeket, prospektusokat. Vagy tíz kiló hasznosságot összegyűjtöttem így, s most már módszeresen nekiálltam a tervezésnek. Több hónapba tellett, míg összeállt az útiprogram egy háromhetes utazáshoz. Így történt, hogy Velencétől és Veronától Firenzén, Rómán, Nápolyon keresztül eljutottam Szicíliáig.

Csodálatos utazás volt, melynek emlék-nyomait máig viselem. Ma is emlékszem arra az elragadtatásra, ami elfogott a velencei Santa Lucia pályaudvarról kilépve. A lépcső tetején hálózsákjukon angol diákok aludtak. (Itt érvényesítettem először körutazási jegyemet, ami minden vonatosztályra érvényes volt két hétig.) Lustán locsogott a Canal Grande, a levegőben fűszeres illat és a közeli Lista di Spagna trattoriáinak vajszaga áradt. Elvarázsolt az az enyémtől különböző világ hangjaival, illataival, zajaival és hangulatával.

Éjszaka utaztam, hajnalban megérkeztem egy városba, irány a pályaudvari mosdó, megmosakodtam, átöltöztem, és oldaltáskámat magamhoz véve (benne az éppen aktuális város térképe és kijegyzetelt szállodajegyzéke), miután tengerész-zsákomat elhelyeztem  csomagmegőrzőben, elindultam szállást keríteni. Egy órán belül mindenhol volt szállásom. Velencében egy kedves, öreg hölgy-ikerpárnál szálltam meg, akik közül csak az egyik beszélt franciául. Ha szóltam egyikükhöz, s láthatóan nem értette, már tudtam a másikhoz kell fordulni. (Egyébként röhejesen olcsó volt a szállás, 1200 líra, körülbelül 1 dollár.) Rómában egy bérház harmadik emeletén volt a panzió, ahol megszálltam valahol a belvárosban. A tulaj szabadkozott az ár miatt (2000 líra volt, egyébként legdrágább szállásom), de nem volt egyágyas szobájuk, így kétágyasért kellett fizetnem. Viszont bőséges reggelit adtak, még szendvicseket is csinálhattam bolyongásaimhoz. Nápolyban a tulajdonosnőnek volt egy amolyan mindenese. Mikor első nap hazatértem, a levetett pólóm ott lógott egy vállfán kimosva. A mindenes mutatta, hogy ő mosta ki. Szobám a bérház első emeletén volt. Nyitott ablaka egy belső udvarra nézett. Az udvarról időnként rettenetes kiabálás hallatszott. “Maria, hej Maria!” és olasz szóáradat. Kérdeztem, ki veszekszik? Nem veszekednek – mondta a mindenes – beszélgetnek. Egy földszinten lakó nő a harmadikon lakó barátnőjével. Nápolyi couleur local.

Aztán jött egy újabb éjszakai vonatozás, s hajnalra már a csizma csücskén jártunk, Porto San Giovanniban. A komphajóba betolták a vonatot, és irány Szicília. Végigmentem az északi parton, ragyogó tenger, pálmafák, leander-ligetek között. És tündéri, festői kis halászfaluk között.

Annyi szépséget, lelki útravalót ittam magamba ezen az utazáson, mely máig élő bennem. És melegít borús napjaimon.

Ezért váltam Itália-fanná, ezért szervezek időről időre utazásokat Rómába, mint az idén is. Mintha a lelkemet simogatnák, amikor a Piazza Navonán járok, a Colosseumnál magyarázok, vagy a Santa Maria Maggiore szépségeit mutogatom.

Valószínű, hogy ez már így marad, amíg élek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here