A téma nagyon is időszerű, ám az igazság az, hogy eddig egyetlen sem játék volt képes megfelelő módon feldolgozni azt. Még a 2014-es Watch Dogs sem, amely csak annak köszönheti a sikerét, hogy durva marketingkampány állt mögötte, valójában erőtlen próbálkozásnak bizonyult. A Ubisoft viszont tanult a hibákból, minden eddiginél hihetőbb közeget teremtve, komoly társadalomkritikát közvetítve. Mert ugye megfigyelési botrányoktól és hackertámadásoktól hangos a sajtó, a tévében a hasonló toposzokat boncolgató Mr. Robot a menő – miért ne működne az egész egy nyitott világú akciójátékban? A Watch Dogs 2 ismét elhúzza a mézesmadzagot a geekek orra előtt, de felszínessége miatt ezúttal is cél téveszt – noha kétségtelenül szórakoztatóbb elődjénél.

Miért nem mutat túl a zsáneren a montreali brigád játéka? A lehető legszélesebb vásárlóközönség elérése miatt a készítők egyszerűen nem áshatnak elég mélyre a témában, ehelyett a külsőségek kapják a főszerepet. Az első rész komorabb megközelítése nem vezetett sikerhez, nosza, legyünk humorosak, és építsük fel az egészet a napfényes, többféle kultúrát felvonultató San Franciscóban! A hackerek legyenek szabadszájúak, pont, mint korunk aktivistái, akik inkább bosszúságot hoznak az embereknek, mint hasznot. Ezzel együtt a DedSec igazán színes egyéniségekből áll, a készítők remekül felmondták a leckét, csak éppen mindenki roppant sablonos és bicskanyitogató hipszter.

Adott a biztonsági rendszerekben jártas, csendes, kapucnis pulcsit viselő autista, Josh, a szegecselt farmerkabátban és ledes maszkban rohangáló Wrench, aki egyfajta műszaki zseni. A kötelező nagydumás csaj sem maradhat ki: Sitara tartja a kapcsolatot a rajongókkal, és van egy színesbőrű fickó is a polkorrektség jegyében: Horatio a kódok és a hackek mestere. Ő hozzájuk csatlakozik hősünk, Marcus Holloway puszta rajongásból, miután megelégelte, hogy a ctOS 2.0 kontroll alatt tartja az embereket csak azért, hogy az üzemeltetőknek pénzt termeljen. Nos, a társaság kellően színes, de egyikük sem nőtt a szívemhez igazán, még Marcus sem, aki hiába a csapat végrehajtója, erőltetett beszólásai, túltolt lazasága miatt jellegtelenebb már nem is lehetne. Az sem derül ki, hogy voltaképpen miért bántja a szemét a konglomerátum, miért akar annyira kívülálló lenni, elvégre még olyan tragédia sem árnyékolja be az életét, mint Aiden Pearce-nek.

A főgonosz kilétére hamar fény derül, ez a Blume nevű cég, aki minden telefont és számítógépet az irányítása alatt tart a ctOS 2.0 segítségével, és ha már így alakult, még az adatokkal is visszaél. Mindent lát, még a gyerekek játékai is figyelik a család tevékenységét, és így célzottan is befolyásolja az életünket. Még a hangulatunkat is, elvégre olyan híreket sugároz a tévében, amitől vagy rossz vagy jókedvűek leszünk. Helyi vezetője egy fiatal milliárdos, Dušan Nemic, aki hiába papol a lelki békéről és a test egészségéről, valójában egy velejéig romlott, mindenkit manipuláló alak. Nem olyan vérgőzös tekintetű, ikonikus vadállat, mint a Ubisoft más játékaiban szereplő főgenyák, de nincs is szüksége arra, hogy nyilvánosan kivégezzen bárkit is.

A DedSec célja hamar kikerekedik: megtörni a cég hatalmát bármi áron, és visszaállítani a régi rendet. Ez persze nem megy könnyen, elsőként kiadnak egy saját telefonos appot, amellyel a rajongók mobiljuk számítási teljesítményével támogathatják a hackercsapatot. Minél több követőt szereznek, annál több erőforrásuk lesz a Blume szervereinek kifektetéséhez. Előbb persze nem árt, ha meggyőzzük az embereket arról, hogy velük érdemes számolni, így eszementnél eszementebb akciókkal hívják fel magukra a figyelmet. Ilyen az, amikor ellopják az egyik menő B-filmben szereplő beszélő autót (ugye mindenkinek a Knight Rider KITT-je jutott eszébe?), hogy aztán ámokfutásba kezdjenek az utcán, bekerülve ezzel a hírekbe. Aztán ott van egy dúsgazdag selyemfiú lejáratása, aki egyik napról a másikra felemelte az egyik szívgyógyszer árát, vagyonából pedig saját exkluzív rapalbumot vásárol. A feldobott témák ismerősek lehetnek a valóságból is, a nagy baj az, hogy a Watch Dogs 2 egyik popkulturális utalásban sem merül el mélyen: feldob egy remek ötletet, amin gyorsan átrágjuk magunkat, és máris jön a következő. Nagyot akartak markolni a fejlesztők, összeszedtek mindent, amiktől hangosak a közösségi csatornák, de a kibontásukra nem jutott elég idő.

Pedig a játékban minden techcég és szervezet megkapja a magáét. A helyi közösségi oldal, az Invite vagy a Nudle (a Google helyi megfelelője), vagy épp a szcientológiára emlékeztető New Dawn. A Watch Dogs 2-ben mindenki megtéveszti a polgárokat, így aztán potenciális ellenfeleknek számítanak. A küldetések láncolatában ne keressünk logikát, egymásra dobálják a feladatokat, egyik percben még az egyik vállalat vagy celeb szúrja a szemünket, a másikban már egy újabb. A sok kisebb stikli között nincs összefüggés, a cél az volt, hogy a játék mindenkinek görbe tükröt mutasson, fürdőzzön az öncélú internetkultúrában, de minduntalan csak kapkodás lett belőle. Lassan, de biztosan gyűlnek a követőink, míg végül eljutunk a Blume-hoz. Már az elején sejteni lehet, hogy hova fut ki ez az egész, ennél nagyobb negatívum pedig nem is kell.

Máshonnan közelítve, a játék túlságosan mainstream ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. A szövegekkel, a túlzott menőséggel az egész gyorsan átesik a ló túloldalára, így egy percig sem vesszük komolyan egészet, pedig ezt a készítők tényleg komolyan gondolták. A ripacskodás persze egy idő után megbocsájtható, vannak olyan missziók, ahol tényleg működik a dolog, mert a csapat vette a bátorságot, és összetett feladatokat rakott össze. Mármint a többihez képest, mert egyszer sem kell bonyolult küldetésekre gondolni. Igazából nem is lesz időnk komoly morális mondanivalóért kiáltani, mert tobzódunk a rengeteg tennivalóban.

Legfontosabb eszközünk ezúttal is az okostelefonunk, amire számos alkalmazást telepíthetünk. Ott van ugye a térkép, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy eljussunk A-pontból B-be, van egy DedSec-app is, amellyel a feladatainkat kapjuk, de dedikált programot kapott az autórendelés, van saját médialejátszónk, amelybe új számokat gyűjthetünk, illetve innen érhetjük el a karakterfejlesztés képernyőjét, a kamerát és a multiplayert is. A DedSec főhadiszállása fontos hely – stílszerűen egy társasjátékbolt pincéjében található -, itt készíthetünk magunknak új fegyvereket, drónokat vagy távirányítású autót egy 3D-nyomtató segítségével, ha van rá elég pénzmagunk. A bázison pihenhetünk egy sort, vagy cseveghetünk a többi taggal.

A küldetések megoldása feleannyira sem változatos, mint amiről szólnak. Általában be kell jutnunk valahova, amit előtte feltérképeztünk a biztonsági kamerákat meghackelve, vagy a drónokkal berepülve, közben ajtókat nyitogatunk, persze csak akkor, ha megtaláljuk az elektromos dobozt. Ellopjuk, amit kell, trójait telepítünk, vagy bármi mást, kikerülve az őröket, majd lehetőleg észrevétlenül kereket oldunk. Sajnos a Watch Dogs 2 e tekintetben nem sokban változott az első részhez képest. Lopakodós és lövöldözős játéknak még mindig túl fapados. A leütött biztonságiakat nem rejthetjük el, sokszor lelepleződünk, és tűzharcba fordul az egész misszió. Nem kell megijedni, a vérontást nem bünteti a program, holott kéne, elvégre nem vet jó fényt a DedSecre az agresszív problémamegoldás.

Ami a harcokat illeti, addig nincs baj, míg csendesen csináljuk. Marcus egy jojóval ártalmatlanítja a mit sem sejtő delikvenseket, ám a közjáték sokszor túl hosszúra nyúlik, a későbbi küldetések során már az őrök száma is hatványozódik, így nem tudunk egyenként leütni mindenkit. Még akkor sem, ha előbb egy felrobbanó kapcsolószekrényhez csaljuk a többséget, vagy megbabráljuk a telefonjukat. Apropó, telefon: minden hackelés apasztja az akkumulátorunkat, és ha nem lopunk el másoktól egységnyi üzemidőt, hamar védtelenek leszünk. Maradnak tehát a pisztolyok és géppuskák. Marcus ugyan fedezékbe húzódhat, de a riasztott őrök gyorsan körbe tudják venni. Persze attól nem kell tartani, hogy az ellenfelek túl okosak, hiába szúrnak ki messziről, ész nélkül rohannak bele a tűzbe. A kihívásnak jót tesz, hogy hősünk pár találattól már megfekszik, így mindenképp muszáj piszkos trükköket bevetnünk a sikerhez – de voltaképpen ez a játék lényege, nemde?

Bevallom, nagyon utálom a Watch Dogs 2 autós üldözéseit. A parkoló járgányokat nem érdemes ellopni, mert minduntalan megszólal a riasztó, de a kívánt verdát csak akkor rendelhetjük meg, ha előtte legálisan megvásároltuk azt a szalonban. A pénzzel nem kell törődni, bőven jut hely a felesleges öltözködésre is, a hackermeló jól fizet. Sajnos a vezetési modell csapnivaló, túl árkádos, mindegyik jármű irreálisan fürgén fordul. Noha az egyes típusok viselkedése más és más, a hihetetlen fizika komolytalanná teszi az egészet; ég és föld a különbség a Watch Dogs 2 és a GTA V között. Amikor szorul a hurok a nyakunk körül, az ellenséges autók megőrülnek, hiába kapcsolgatjuk a közlekedési lámpákat és barikádokat, előnyünk csak ideiglenes, kamikaze módon özönlenek felénk minden irányból, és sokszor csak egy nagy adag szerencsével tudunk kereket oldani.

Ha éppen csak bolondoznánk a városban, arra is lehetőségünk lesz. Sűrűn válthatunk ruhákat, csekkolhatjuk a járókelők telefonját piszkos dolgok után, vagy felkereshetjük San Francisco főbb nevezetességeit. Biztosan sokakat lázba hoz, hogy úton-útfélen szelfizhetünk, engem nem nagyon kötött le az ultratrendiség. Rácsodálkozhatunk a polgárok sokszínűségére, a legtöbben teljesen meg vannak elégedve az életükkel, beleillenek a gépezetbe és örömmel duhajkodnak a parkokban. Minden elfogadott, a lényeg az, hogy kontroll alatt legyen mindenki – szerencsére a társadalom tagjai már semmire sem mennének a kütyüik nélkül. Ha szeretnénk, részt vehetünk autó-, vitorlás- és drónversenyeken, piálhatunk egy kocsmában, beállhatunk Uber-sofőrnek vagy nagyokat ugrathatunk verdánkkal az erre kijelölt rámpákon.

A játékban egy fejlődési rendszert is találunk. A telónkon előhívható skillfán újabb és újabb képességeket nyithatunk meg a küldetések teljesítése után járó pontokkal. Háromféle irány érhető el: az egyik ágon a környezet manipulálására kapunk újabb kunsztokat, a másikkal a harci repertoárunkkal színesíthetjük, a harmadikkal pedig a lopakodási képességeink kapnak egy löketet. Amilyen játékstílust preferálunk, annak megfelelően fejlődhetünk – legalábbis papíron. Az igazság az, hogy csak alkalmanként alakulnak úgy a dolgok a küldetések során, ahogy azt szeretnénk, bármilyen óvatosak is vagyunk, előbb-utóbb úgyis elszabadul a pokol. Így hiába teszünk szert egy jól hangzó képességre, szélsőséges esetekben kihasználatlan marad.

Ahogyan a multiplayer is, amit csak egy héttel a premier után aktiváltak: hihetetlen, hogy nem tűnt fel korábban a Ubisoftnak, hogy az online módok stabilitási gondokkal küzdenek. Sebaj, a kooperatív mókára kihegyezett küldetések a kezdetektől fogva működtek, de csak baráttal érdemes nekiállni, mivel az ismeretlen arcok leginkább csak az esztelen lövöldözést erőltetik. Egymást támogatva, drónokkal kijelölve az utat rendkívül szórakoztató tud lenni a játék. Ha az inváziós mód egyszer 100 százalékosan működni fog, nagy öröm lesz más játékába betörni a busás zsákmány fejében, vagy a miénket megtisztítani a parazitáktól.

A látványra nem fecsérelnék túl sok szót, lévén hozza a kötelező szintet, továbbá a karaktermodellek és az animációk igazi minőséget képviselnek. A játék stabil 30fps-sel fut a sztenderd PS4-en, és bár vannak megkötések, leginkább a forgalom számában, egy rossz szavunk sem lehet az összképre. Igazából a témába vágó körítés és a remek átvezető jelenetek miatt illeti érdem a Watch Dogs 2-t, és persze a zenékért, melyek folyamatosan gyűjthetők, és határozottan jobb és változatosabb a felhozatal, mint két éve. A forgalmazó magyar felirattal lepte meg rajongókat, szerencsére a szöveg kifogástalanra sikerült, néhol egészen fantáziadús és arcpirító káromkodásokat olvashatunk.

Két év alatt nem hozott reformokat a Watch Dogs 2, de határozottan szerethetőbb elődjénél. A város kellően változatos, ezernyi látnivalóval szolgál – mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy szürke. A változatosabb játékmenet mindenképpen dicsérendő, csak felütjük a térképet és láthatjuk, mennyi mindennel elüthetjük az időt. A DedSec tagjainak ripacskodásaihoz egy idő után hozzászoksz, önkéntelenül is felveszed a játék könnyed ritmusát, és valódi felüdülésben lesz részed, ha komorsága miatt az első részt félretetted. Ha ehhez a véglethez tartozol, a sekélyes társadalomkritika is célba talál nálad, és lehet, nem is vágysz majd többre. A nyakamat teszem rá, hogy a célközönség egy része ennyivel is beéri.

A Watch Dogs 2 Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg – mi az utóbbi masinán teszteltük. A PC-s verzió november 29-én érkezik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here